Esélyegyenlőségi konferencia Vilniusban

Kattints a bérkérdőívre, utat vagy pénzt nyersz!


Esélyegyenlőségi konferencia Vilniusban

2008 január végén a litván főváros, Vilnius adott otthont az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) által szervezett esélyegyenlőségi konferenciának. A rendezvény középpontjában az esélyegyenlőség a közlekedési szektorban állt, melyre 24 női résztvevő érkezett mintegy 10 országból.

A konferencia elsődleges célja az volt, hogy összehozza az esélyegyenlőséggel foglalkozó szakembereket, az információt és jó tapasztalatokat kicseréljék egymással és nem utolsósorban a regionális sajátosságokat is figyelembe vegyék. A szakszervezeti tisztségviselők elmondták, hogy a konferencia jó alkalmat teremtett arra, hogy az esélyegyenlőség terén is kiterjesszék az együttműködést, egymástól tanulni soha nem szégyen.

A konferencia jelentőségét bizonyítja, hogy a szervezők litván parlamenti képviselőket és szakszervezeti konföderációs vezetőket is megnyertek előadások megtartására. Mivel a rendezvényen eltérő kultúrájú, gazdasági hátterű ország képviselői vettek részt, első körben próbálták megismerni az adott ország gazdaságát, munkaerőpiacát, törvényi berendezkedését és nem utolsósorban a közlekedési szektor munkavállalóinak helyzetét. A beszámolókból azt a következtetést lehetett leszűrni, hogy a legnagyobb különbségek a bérek ill. a munkakörülmények terén tapasztalhatóak.

A litván buszvezetőket képviselő kolléga elmondása szerint a munkakörülmények mind a női mind a férfi munkavállalók számára gyakran elviselhetetlenek a városi tömegközlekedés tekintetében. Az adott munka egyre kevésbé vonzó a munkavállalók számára, a buszvezetőknek egyre többet kell dolgozni, ami további kockázatokat jelent egészségük számára is régi, korszerűtlen járműveket vezetve. A kolléga elmondta, hogy a WC lehetőségek több, mint siralmasok, nagy az elvándorlás a régebbi EU-s tagországok munkaerőpiacaira, aminek meg is lett a következménye: a buszvezetői állások tartósan több, mint 15%-a betöltetlen. Ennek a következménye, hogy nem zárkóznak el a női buszvezetők alkalmazásától sem. A női buszvezetők viszont az utasoktól érkező erőszakról, nem egyszer támadásokról számolnak be, amellyel szemben védtelennek bizonyulnak.

Több légiutas-kísérőként dolgozó kollegina jelezte, hogy a munkáltató egyáltalán nem foglalkozik a biztonság valamint az egészség kérdésével. Előfordul, hogy több napot esetleg hetet távol otthontól töltenek. Óriási a verseny a légi-közlekedésben és ennek vesztesei gyakran az utazószemélyzet.

A résztvevők zárásként szót ejtettek arról is, hogy a nők milyen arányban vesznek részt a kollektív tárgyalásokon, milyen arányban vannak jelen egy társaság menedzsmentjében, de ugyanígy egy szakszervezet vezetésében.

A tapasztalat az – bár az ETF évek óta nagy hangsúlyt kíván ennek megváltoztatására fektetni – hogy Európában a közlekedési szektor még mindig egy férfiak által dominált ágazat és belátható ideig az is marad.

Komiljovics Máté

Images

Loading...