Női ágazatok speciális problémái

A túlnyomórészt nőket foglalkoztató ágazatok speciális problémái

2009 januárjában és februárjában az elővizsgálat és a kutatás módszertani megalapozása, valamint a kérdőíves adatfelvétel megtervezése és kipróbálása valósul meg. A mintában szereplő 103 munkaadó 37,9%-a textil-, 35%-a ruha-, 12,6%-a a bőrfeldolgozás, cipőgyártás területén és 14,6%-a a textiltisztító ágazatban található. Ezek az arányok bizonyos fokig eltérnek ugyan akár az ÁFSZ (2007) adatbázisban szereplőtől, vagy akár a Cégfürkész (2008) adatbázis alapján készített ágazati megoszlástól, de azért tendenciájában elfogadható. Az egyetlen jelentős különbség az, hogy a 103-as mintánkban a textiltisztító alágazat jelentős mértékben túlreprezentált a másik két adatbázisban szereplő arányokhoz képest. A 103-as mintából 90 kis- és középvállalat. Ezen belül is 40 mikrovállalat (0-9 fős), 27 kisvállalat (10-49 fős), és 23 közepes méretű vállalat (50-249 fős). A mikro-és kisvállalatok dominanciája megfelel az adott ágazatok jellemzőinek. 250 fő feletti vállalatokat a ruhagyártásban találunk (4 vállalat), illetve 1-1 ilyen méretű vállalatot a a textilgyártás és a bőrfeldolgozás, cipőipar területén. A 103-as munkaadói mintájából a válaszadók csaknem 66%-a olyan vállalatnál ügyködik, ahol a munkavállalók több mint a háromnegyede nő. Ez megfelel eredeti célkitűzésünknek, amely szerint a túlnyomóan nőket foglalkoztató ágazatokat vesszük górcső alá.

97 munkaadó válaszolt érdemben arra a kérdésre, hogy az alkalmazottak mekkora hányada keres minimálbért? A válaszolók 35%-a válaszolt úgy, hogy náluk nincs ilyen, s ugyanekkora hányaduk válaszolt úgy, hogy a dolgozók több mint a fele minimálbért kap. Végső soron a munkaadók 65%-a utalt arra, hogy ilyen vagy olyan mértékben, de foglalkoztatnak a vállalatnál minimálbéren dolgozókat. A négy ágazatban a nők havi bruttó átlagkeresete a 79 válaszadó szerint 90 521 Ft, a férfiaké pedig (72 válaszadó szerint) 87 990 Ft (azaz valamivel alacsonyabb, mint a nőké). A legmagasabbak az átlagkeresetek a textiliparban (kicsivel 100 000 Ft felett). A nők esetében a 90 000 Ft-hoz közeli az átlagkereset a textiltisztító alágazatban, s ugyanebben az alágazatban kissé haladja meg a 80 000 Ft-ot a férfiak havi bruttó átlagkeresete. A munkaadók legjellemzőbb kereseti elemnek mind a nők, mind a férfiak esetében a túlóra, túlmunka pótlékot tartják, érdekes módon a nők esetében kissé többen jelölték be (a válaszolók csaknem fele) ezt a kereseti elemet, mint a férfiak esetében (39%). Ez a kereseti elem messze vezet a többi előtt. A válaszolók 23%-a jelölte meg második helyen a nők esetében műszakpótlékot, éjszakai és hétvégi pótlékot, s a férfiak esetében ugyanez az arány 20%. A két legjellemzőbb kereseti elem a négy ágazatban a hideg étkezési hozzájárulás (valamennyi válaszoló 58%-a megjelölte), illetve a tömegközlekedési bérlet (az összes megkérdezett munkaadó csaknem fele jelölte be).

A kérdésre választ is adó munkaadók 44%-a válaszolt igennel arra, hogy a vállalatánál vannak olyan kismamák, akik TGYÁS/GYED/GYES-en vannak. Olyan eset nem fordult elő, hogy a női munkavállalók több mint egynegyede TGYÁS/GYED/GYES-en legyen. Az egyes ágazatokat külön-külön vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a ruhaiparban jelentkezik leginkább TGYÁS/GYED/GYES-en lévő kismamák pótlásából adódó többletgond. Jelentős a bőrfeldolgozásban, cipőiparban is a kismamák hányada (igaz, hogy ebben az iparágban relatíve legalacsonyabb a nők hányada a dolgozók között.)
Ma már a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a kismamák visszamenjenek nem csak rész-, hanem teljes munkaidőben is dolgozni, miközben kapják a GYES-t is, részarányuk azonban elenyésző. A részmunkaidős és GYES-en lévő kismamák száma még elenyészőbb, mint a GYES-en lévő és teljes munkaidőben dolgozóké.
A „Hogyan oldják meg a TGYÁS/GYED/GYES-en lévők kieső munkájából adódó gondokat?” kérdésre a munkaadók 26%-a válaszolt úgy, hogy munkaerő átcsoportosítással. Csaknem ugyanekkora hányaduk viszont azt a meglepő választ adta, hogy sehogy. Jelentős még a „Feladatok átcsoportosításával, felosztásával a meglévő munkaerő között” választ adók aránya is. A munkaadóknak csak 10-11%-a választotta azt a választ is, hogy „Határozatlan idejű szerződéssel munkaerő felvételével”, illetve „Munkaerő kölcsönző igénybevételével”.
A „TGYÁS/GYED/GYES elteltével a kismamák visszatérnek-e a vállalkozáshoz?” kérdésre válaszoló munkaadók több mint a fele úgy válaszolt, hogy valamennyien visszatérnek a munkahelyre, s 15 %-uk szerint is legalább a kismamák háromnegyede visszajön dolgozni. Csupán a válaszolók 22%-a szerint a kismamáknak kevesebb, mint a fele tesz így. Összességében megállapíthatjuk, hogy a kismamák döntő részben visszatérnek a munkahelyükre.
A GYED/GYES-ről visszatérő kismamák szabadságmegváltása a válaszadók 76% szerint (68 főnek) nem okoz gondot. Az egyes ágazatokat külön-külön is vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a ruhaiparban működő vállalatoknál okoz ez leginkább gondot: a 17 igenlő válaszból 12 a ruhaiparban működő munkaadóé.
Nagyon kevesen – mindössze 8 munkavállaló - válaszoltak azonban érdemben arra a kérdésre, hogy a bértömeg kb. hány százalékát teszi ki a GYED/GYES-ről visszatérő kismamák szabadságmegváltására fordított költség? A válaszolók fele 5% alatti, a másik fele 5% feletti bértömeget gondolt, amit a szabadságmegváltásra fordítanak.
Egy további költségelemet jelent a kismamáknak tartott továbbképzés a visszatéréskor. Az ezzel kapcsolatos kérdésre 91 fő adott értékelhető választ, s mindössze a válaszolók 24%-a (22 munkaadó) jelentette, hogy tartanak továbbképzés a visszatérő kismamáknak. Amikor arra kérdeztünk rá, hogy ezt milyen forrásból tették, szinte valamennyien, 21 munkaadó válaszolt úgy, hogy saját vállalkozása forrásaiból, s mindössze egyetlen munkaadó válaszolt úgy, hogy a szakképzési járulék terhére. Feltételezzük, hogy a külső források nagyobb igénybevételének lehetősége növelné a TGYÁS/GYED/GYES-ről visszatérő kismamák továbbképzési hajlandóságát is. 65 munkaadó válaszolt érdemben arra a kérdésre, hogy mi lehet annak az oka, hogy a kismamáknak nem nyújtanak továbbképzést, mentori segítséget? Döntő többségük (94%) úgy válaszolt, hogy erre nincs szükség, és mindössze 6%-uk szerint lenne rá szükség, de nincs rá anyagi fedezet.
Arra a kérdésre, hogy a „GYED/GYES-ről visszatérők, illetve a kisgyermeküket nevelő nők/férfiak alkalmazásából eredő többletterheket hogyan lehetne kompenzálni?” 168 válasz lehetőséget jelöltek be összesen a munkaadók. Valamennyi belső forráshoz kapcsolódó szavazatot együttvéve az összes válasz 35%-a utal a belső erőforrásokra. Valamennyi külső forráshoz kapcsolódó szavazatot együttvéve az összes válasz 59%-a utal a külső erőforrásokra. Azaz a munkaadók szerint a többletterheket döntően külső erőforrásokból kellene fedezni. Arra a kérdésre, hogy egy kismama munkahelyi reintegrációs költsége meghaladja-e egy esetleg újonnan felvételre kerülő munkaerő költségét 23-an tudtak érdemben választ adni a 103 főből. A többség szerint jobban megéri a reintegráció, mint az új felvétel. A válaszolók háromnegyede szerint a kismamák zavartalanul visszailleszkednek, termelékenységük azonnal a régi. Mindössze 2 munkaadó (3%) véleménye az, hogy a kismamák soha nem tudnak teljesen visszailleszkedni. 

Összességében megállapíthatjuk, hogy a válaszoló munkaadók többsége szerint a beteg gyermek ápolása következtében történő otthon maradás a munkaidő 10%-án belül marad. Ha az ágazatokat egyenként vizsgáljuk, megállapíthatjuk, a textilgyártásban ügyködő munkaadók csaknem 70%-a (19 fő) nyilatkozott úgy, hogy a gyermeküket nevelők évente átlagban a munkaidő alapjuk kevesebb, mint 10%-át maradnak otthon. A ruhaiparban ugyanez az arány valamivel alacsonyabb, 51%, illetve a másik két ágazatban 67-67 %. Ez persze egyrészt azt is jelentheti, hogy a munkavállalók is igyekeznek minél kevesebb időt távol maradni a munkahelyüktől, másrészt pedig azt, hogy a rövidebb betegállományokat jobbára a vállalatok finanszírozzák, ez nem a TB kasszát terheli. Kérdés, hogy ennek a hipotézisnek nagy mintán történő kimutatása nem szolgálna-e alapot egy olyan, a vállalatok és a kormányzat közötti alku számára, amelynek keretében a kisgyermekek betegsége miatt igénybevett szülői táppénz terheiből a jelenleginél nagyobb terhet viseljen a TB.
A beteg gyermekét ápoló munkavállaló munkájának a bent lévők egymás közötti felosztása kapta a legtöbb szavazatot (36 szavazat), és sokan választották azt a választ is, hogy a többiek intenzívebben dolgoznak (27 szavazat). Ez a két válasz persze csaknem azonos. Meglepő ugyanakkor az, hogy a válaszolók 26%-a (29 munkaadó) azt válaszolta, hogy nincs szükség a helyettesítésre. Elenyésző szavazat jutott arra, hogy túlóráztatással oldják meg a dolgot, illetve kölcsönzött munkaerő felvételével (6-6 munkaadó, 5-5%). Az előző válasszal van szinkronban az arra a kérdésre adott válasz, hogy milyen anyagi többletterhet jelent a vállalakozásnak a kismamák helyettesítése. A válaszoló munkaadók döntő része, 86%-a, szerint ez nem terheli a vállalatot. 6-6%-uk válaszolt úgy, hogy a béralap maximum 2%-ának, illetve 10%-ának megfelelő összeg terheli a vállalkozásokat. Főleg a ruhaiparban működő munkaadók – 33%-uk - válaszolt úgy, hogy ez ilyen vagy olyan többletterhet jelent. A válaszolók több mint 70%-a szerint a betegszabadságon, illetve a táppénzen lévő kismamák nem jelentenek anyagi terhet/többletkiadást a vállalat számára. Arra a kérdésre, hogy segít-e a cég közvetlenül a gyermekek napközbeni és/vagy szünetek alatti ellátásában a kérdésre válaszoló munkaadók 93%-a (89 fő) őszintén bevallotta, hogy nem, sőt nem is tervezi. Mindössze 3%-uk nyilatkozott úgy, hogy bár nem segít, de azért tervezi.
A válaszoló munkaadók döntő többsége – 77%, 66 fő – szerint a kötött, illetve többműszakos munka nem okoz konfliktusokat a kisgyermeküket nevelő nőknél, az anyák gond nélkül megoldják a gyermekgondozást. (megjegyezzük, hogy az értékelésnél figyelembe kell természetesen venni a munkavállalói oldal hasonló kérdésre adott válaszát is.) A munkaadók elenyészően kis része (2 fő, 2%) mondta azt, hogy vannak ilyen jellegű konfliktusok s ez ráadásul a munkavégzés minőségének rovására megy. A távmunkára csaknem valamennyi válaszoló munkaadó szerint nincs lehetőség. A leginkább még a részmunkaidős munkavégzésre van lehetőség (42%), de elég magas az egyéb rugalmas formában történő munkavégzés is (39%). Leginkább a ruhaiparban működő munkaadók hajlanak a részmunkaidős lehetőségre. A munkaadók fele szerint a dolgozók azonban nemigen élnek az atipikus munkaformákkal, akkor sem, ha lehetne. Egynegyedük szerint viszont igen. A válaszokat ágazatok szerint is végignézve megállapíthatjuk, hogy főleg a ruhaipari munkaadók nyilatkoztak úgy, hogy élnek a munkavállalók az ilyen lehetőséggel.

Dr. Borbély Szilvia, SZGTI

2009. márc. 3.